Bemutatkozás

2000-t írunk. Működő adattárház rendszerek mellett ülünk, tehát mégsem érkezett el az informatikai apokalipszis a Y2K-nek nevezett dátumváltási  felfordulás miatt. „Üzleti intelligencia rendszerek” névre keresztelt csapatunk már ekkor azon gondolkozik, mi mindent lehet majd kezdeni azzal a sok adattal, ami azokban az adattárházakban gyűlik, amelyeket épp átadtunk az ügyfeleknek. Érezzük, hogy ezek az adatok sokkal több üzleti terület számára lehetnek hasznosak, mint ahányan most a megrendelőink között vannak…

2016. Az elmúlt években sokszor több felhasználási területre készítettünk adatelemző rendszereket, mint amennyire 2000-ben gondoltunk… Titulusunkat tekintve elemzőkből „adatbányászok”, majd „data scientist”-ek lettünk. És még mindig úgy érezzük, hogy sokkal több célra használhatók az adatok, mint amennyi értéket az ügyfeleink ma kinyernek azokból. Időközben eljött az „Adat-kor”: egyre több iparág szakirodalmában, sőt a tömegsajtóban is téma a „Big Data” – az a hatalmas és egyre növekvő adatmennyiség, ami körülvesz minket.

Ebben a blogban arról szeretnénk írni, hogy hogyan éljük meg „belülről” az adatok korát. Igyekszünk a tapasztalatainkra alapozva reflektálni túlzó „hype”-okra, de emellett elismerni az igazi eredményeket. Segíteni az „adat-galaxisba” tévedt utazóknak, hogy jó célokat tűzzenek ki és lehetőleg elkerüljék a buktatókat.

 

A Hiflylabs üzleti értéket nyer ki az adatokból. A csapat magja jó 15 éve dolgozik ezen, ma már több mint 50 lelkes munkatárssal együtt.